Digitális személyiség, digitális identitás és digitális lábnyom

Az előadás azon kívül, hogy gondolatébresztő, néha pozitív értelemben véve provokatív volt, tartalmazott egy kis fogalommagyarázatot, hogy mi is a személyiség és az identitás.

Az „én” jelentése a pszichológiában: A személyiség az én érzéseimnek, vágyaimnak, gondolataimnak az összessége, ami egyedi és megismételhetetlen. Ez egy egységes dolog, ami szituációról szituációra változatlan marad. Egy személyiséggel rendelkezünk, azonban mégsem viselkedünk minden helyzetben ugyanúgy. Látszólag eltérnek a viselkedéseink, de ha jól megnézzük, akkor vannak benne közös vonások. Többféle viselkedésrepertoárokkal rendelkezünk, és helyzettől függően felveszünk egy szerepet. Minél többféle szerepünk van, annál színesebb a személyiségünk. Fontos, hogy ezeket jól is kell használnunk.

Identitás: Amit a „Ki vagyok én?” kérdésre válaszolok. Nem egy élettörténetünk van, mindenkinek másként mesélünk az életünkről. A személyiségünk helyzetektől függően nyilvánul meg.

Szoros összefüggés van a személyiség – helyzet – viselkedés hármasa között. Pl.: A személyiségtől függ, hogy milyen helyzetbe kerülök, de a viselkedés révén változhat a személyiség is.

Felmerült az a kérdés, hogy van-e online „én”. Az nem kérdés, hogy mindenkinek van egy személyisége, egy énje. Létezik ennek egy digitális változata? A valós életben vannak helyzetek, ahol megtanultuk, hogyan tudunk boldogulni, milyen viselkedésminta az elfogadott. Az emberek életébe bekerült egy új helyzet, a digitális világ, ahol ugyanúgy viselkednünk kell és megpróbálnak boldogulni. Én úgy érzem, hogy ott ugyanúgy a valós énem jelenik meg, teljesen nem tudom önmagam megtagadni. A valós életben sem szólok be senkinek, nem szeretek lövöldözni és nem fordulok ki magamból. Megkockáztatom azt a kijelentést, hogy itt is számít, hogy ki mit hoz otthonról. A beszélgetések során főleg a pedagógusok felelősségvállalásáról, példamutatásáról beszéltünk. Azért ne feledkezzünk meg az otthon látott példákról sem. Ha a szülő is tudatos felhasználó és odafigyel gyermekére, akkor reményeim szerint a gyerekek is tudatos és felelősségteljes megosztók és felhasználók lesznek.  Az én gyerekeim (pedig csak 4 és 2,5 évesek) is tudják, hogy lehet a telefonomon mesét nézni és el is tudják indítani. De ez nem azt jelenti, hogy állandóan a „villanypásztorra” bízom őket, és felügyelet nélkül használhatják. Ezek csak kivételes helyzetek és én is ott vagyok mellettük. Ők ebbe már beleszülettek, hogy van számítógép és internet, eltiltani nem lehet őket tőle, viszont a helyes használatra megtaníthatom őket. A beszélgetés során felmerült, hogy az online világnak mindig csak a negatív oldalára hívjuk fel a figyelmet. Szerintem ezen fordítani kellene: a helyes használatot kell(ene) megmutatni és közben felhívni a figyelmet a veszélyekre. Így szerintem megfelelően tudna a valós személyiség is megjelenni a digitális világban és vállalható digitális lábnyomok maradnának.

Szóba került az anonimitás kérdése is. Mivel nem jelenek meg teljes valómban, akkor sokkal több mindent megengedhetek magamnak és nem lesz következménye? Nem gondolom. Persze előfordul, hogy az ember csak úgy keresgél, megnézi egy ismerősének az adatlapját, anélkül, hogy be lenne jelentkezve. Vannak fórumok, ahová be kell jelentkezni, de nem kell a saját nevemet használni – mert ezt nem tudják ellenőrizni. Általában ezeken a helyeken mondja meg mindenki a véleményét, sérteget, erőszakoskodik. Ezzel nem tudok mit kezdeni, ezeket nem szoktam olvasni, számomra spam-ek. De a való életben is vannak ilyenek, hányszor hallani névtelen feljelentésről, vagy hangos véleménynyilvánításról. Szólásszabadság van, csak a neten ennek örökre nyoma marad. Egy tudatos felhasználónak tudnia kell szelektálni az információk között és el kell tudnia dönteni, hogy ezekkel az információkkal tud-e azonosulni, vagy sem.

Felmerült, hogy online helyzetben a testünk nélkül vagyunk és talán ezért nem érezni a cselekedetünk súlyát és könnyebb az anonimitás mögé bújni. Azonban egyre több virtuális környezet található a neten (pl.: Second Life), ahol avatarok formájában „testet” is ölthetünk. És ezzel már tovább is lépünk az online „én” kérdéséről, mivel itt már virtuális”én”-ről beszélhetünk. Az alábbi gondolatment Ollé János könyvéből származik. (Virtuális környezet, virtuális oktatás, 37-41. o.)

A virtuális világok kutatásának kiemelt területe a virtuális „én” és a virtuális identitás kérdésköre. Sokan nagy gondot fordítanak arra, hogy avatárjuk kinézetét kialakítsák. Saját magunk virtuális megteremtéseként is lehet értelmezni az avatár létrehozását. Több kérdés felmerül:

  • Mennyire legyünk saját magunk vagy mások?
  • Emberi vagy nem emberi formánk legyen?
  • Saját, másik vagy semleges nemet válasszunk?
  • Avatárunk alapján mit fognak tudni megtudni rólunk?
  • Milyen szembenézni az avatárunkkal? Mennyire hasonlítson rán az arca?
  • Az előre megadott sablonon mennyit változtassunk?
  • Hány különböző avatárunk legyen?
  • Mennyire kapcsolódjon avatárunk valós személyiségünkhöz?
  • Hogyan viselkedjünk avatárunkkal?

A válaszokat befolyásolhatja, hogy kikkel lépünk kapcsolatba, illetve milyen közösséghez csatlakozunk. Az avatárt a felhasználó irányítja, de egy idő után „életre kel”, mivel lesznek szokásai. (Hogyan jelenik meg a virtuális előadáson, hogyan beszél, reagál.)

A virtuális világok előítéletét legtöbbször az anonimitás képezi. Sokan úgy gondolják, hogy itt könnyen el lehet bújni és a személyesség nem jelenik meg. Azonban az avatar adatlapján már meg lehet adni LinkedIn és Facebook-frofil hivatkozást is. Az anonimitásnak nem csak negatív hatásai lehetnek. Részt lehet venni olyan fejlesztő foglalkozásokon, ahol a résztvevők nem tudnak, vagy nem akarnak személyesen részt venni. Pl.: társas környezetbe beilleszkedési zavarok, érzékeny témák. A virtuális világban az avatárok személyiségre gyakorolt negatív hatása valószínűleg nem gyakoribb már területek hasonló eseteinél.

„Az ismert Big-Five személyiségteszt valós személyekkel és avatárjaikról szóló kitöltésével például arra az eredményre jutottak, hogy az avatárról gondolt tulajdonságok és saját maguk tulajdonságai között kivétel nélkül szoros, statisztikailag jelentős összefüggés van, vagyis a felhasználók jellemzése alapján avatárjuk nagyon hasonlít valódi önmagukra (SUNG-HO MOON-KANG-JHIH-SYUAN LIN 2011). Virtuális játékok esetén ugyanígy, de nagymintás kutatási eredményekkel cáfolható az a vélekedés, hogy gyakori a nemi identitás váltása és a játékhoz használt figura vagy avatár nemének szabad választásánál sokan a sajátjuktól eltérő nemet választanak. Több felhasználós online játékoknál az avatár kiválasztása során a férfiak 17,4%-a váltott inkább női nemre, a nők 8,2%-a váltott férfi avatárra, ami statisztikailag nem jelentős, és nem igazolja a vélelmezett gyakoriságot (HUH-WILLIAMS 2010:168). (Ollé János: Virtuális környezet, virtuális oktatás. 40.o)

És a végére egy utolsó gondolat a digitális lábnyommal kapcsolatban. A digitális viselkedésemnek nyoma van, mert már rögzíteni lehet a beszélgetést, képet posztolhatok, és leírhatom a véleményemet, stb. A valós világban is hagyhatok nyomokat a tetteim után, amit nem tudok kitörölni. Mégpedig a lelkemben. Ha valamit megbántam, vagy rossz érzéssel jut eszembe valami, akkor az is örökké kísérni fog. Lehet, hogy megpróbálok elfelejteni dolgokat, de a lelkiismeretem nem felejt. Az online világban viszont többen is „segíthetnek” újra és újra átélni a kellemetlen dolgokat. És akkor már nem csak a tettet, hanem a közzétételt is bánhatjuk. Egy biztos: egyik helyen sem tudunk a lelkiismeret elől elbújni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s